2015 évi információk:
- TDK konferencia: Felhívás,
- előzetes jelentkezés: október 16.,
- dolgozat leadása: november 4.,
- konferencia: november 27.,
- Jelentkezési lap,
- Gyakori kérdések.
A 2013. évi OTDK-n elért díjaink
A 2013/2014 TDK-konferencia eredménye
TDK válogató verseny 2010. eredmények
Korábbi TDK Konferenciák eredményei
Matematikai Intézet – TDK Szeminárium
Havonta egyszer összeülünk, és felvetünk néhány érdekes kérdést,
amiből később akár TDK- vagy szakdolgozati téma lehet.
Az ELTE TDK honlapja.
Mi az a TDK? Kik pályázhatnak? Hogyan?
A TDK, azaz a Tudományos DiákKör nagy hagyományokra nyúlik vissza. A diákköri tevékenység és céljai részletesen olvashatóak az Országos Tudományos Diákköri Tanács honlapján, valamint az ELTE-TTK Tudományos Diákköri Szervezet Működési Szabályzatában. Röviden: A TDK lehetőség arra, hogy már diákként tudományos kutatómunkában
vegyél részt.
Egy TDK-pályázat megírásának a szokásos menete a következő: Ha van olyan téma, vagy
tantárgy, ami különösen is érdekel, akkor keresd meg az előadóját, vagy a gyakorlatvezetőt,
vagy bárki mást, aki foglalkozik vele. Előfordulhat, hogy egy másik tanárhoz irányítanak, aki
járatosabb az alterületben. Ha sikerült megfelelő témavezetőt találnod, akkor tőle kérhetsz
mind szakirodalmat, mind gondolkodásra szánt problémát.
A TDK dolgozatok benyújtási határideje általában minden év október eleje. A pontos időpontokról
és a benyújtás módjáról a hivatalos hirdetményekről tájékozódj! A dolgozathoz a témában járatos
bírálóktól vélemyényezést is kell mellékelni, így semmiképp sem érdemes az elkészítést az utolsó
pillanatokra hagyni. A kari TDK-konferenciára általában novemberben kerül sor. Idén a
jelentkezési határidő október közepén, a konferencia november elején lesz.
Az Országos Diákköri Konferencia pedig a tavasz folyamán kerül megrendezésre.
Az OTDK-ra olyan dolgozatokat küldenek tovább, amiket nemzetközi folyóiratban publikálni lehet. Már
megjelent cikkel is lehet pályázni. A dolgozat nyelve angol is lehet.
További tájékoztatást a matematikus TDK elnökétől, Csíkvári Pétertől
lehet kapni; e-mail címe: csikvarip[at]caesar.elte.hu