
A matematika szép, érdekes, hasznos és fontos tudomány; a természettudományok, a műszaki és a gazdasági tudományok elengedhetetlen alapja, de egyre nagyobb szerephez jut a társadalomtudományokban is.
Az ELTE TTK Matematikai Intézetében évente több száz hallgató tanul matematikát. A matematikai tudományok kutatására, a matematika alkalmazására, a matematikatanári pályára készülő hallgatók egyformán kiemelkedő képzést kapnak intézetünkben, képességüknek, szándékuknak megfelelően választhatnak a képzési lehetőségek közül.
A legújabb amerikai felmérés szerint a legjobb foglalkozás a statisztikus, a hetedik helyen áll matematikus, de az aktuárius is csak egy hellyel csúszott ki az első 10-ből. Szerencsére az ELTE Matematikai Intézet mesterszakjai éppen ezeket a képesítéseket nyújtják hallgatóinknak, a matematika alapszak (BSc) pedig elsősorban ezekre készít elő.
Ezen a helyen szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy tanuljon matematikát, és válassza intézményünket tanulmányaihoz.Ehhez kívánunk bátorítást és tájékoztatást adni. Küldje el kérdéseit, észrevételeit email címünkre (miertmat@cs.elte.hu), és mi igyekszünk legjobb tudásunk szerint válaszolni.