Fotópályázat

Köszönjük szépen a beérkezett fotókat, leírásokat. Reméljük, hogy a résztvevők izgalmasnak és érdekesnek találták a feladatot.
Bár a verseny lezárult, mi azt ajánljuk, hogy továbbra is kutassátok a természetet, figyeljétek meg, hol bújik meg benne a matematika, színessé téve ezzel a szürke hétköznapokat. 🙂

Díjazottjaink:

I. helyezett: Bartúcz Anna (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium, 9. évf., tanára: Volter Etelka)
Beküldött munkája:

A természetben a matematikát egy fél fej káposztában találtam meg.

A káposztában három spirált fedeztem fel, és mind a három spirál szabályszerűen helyezkedik el. Ezeket a spirálokat, számokat valamikor még Fibonacci fedezte fel.
A káposztára sárga színnel rajzoltam négyzeteket. Egymás mellé helyezett négyzetek, melyek élhosszúságai a Fibonacci-számsorozat tagjait alkotják. Zöld színnel a négyzetek egymással szemben lévő két sarkát ívesen összekötöttem, így alakult ki egy spirál, aztán ezeket a sárga négyzeteket elforgattam. Ugyanezzel a módszerrel megcsináltam a másik két spirált is. Az átláthatóság kedvéért kékkel és pirossal jelöltem őket.

 

II. helyezettek:

  • Markó Vivien (Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, 9. évf., tanára: Bíró Emőke)
    Beküldött munkája:
    Én egy tobozt fotóztam egy fenyőfa ágai között, ugyanis a toboz pikkelyei a nevezetes Fibonacci-spirál alapján rendeződnek.A Fibonacci-spirált legjobban az arany téglalappal lehet megközelíteni. A Fibonacci-spirálon ha pontokat helyezünk el egymástól egyenlő távolságra, akkor azok spirálkarokká fognak összeállni, a karok száma pedig egy Fibonacci-szám lesz.

    A Fibonacci-számok egy sorozatot alkotnak, melynek nulladik eleme a 0, első eleme 1, a további elemeket pedig az előző kettő elem összege adja. Első néhány elem: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55.

    A Fibonacci- számok a tobozon kívül még számos más helyen is megjelennek a természetben: napraforgó, liliom, nőszirom, és még sok más virág szirmai, növények részei ez alapján rendeződnek.

  • Németh Dávid Dorián (Németh László Gimnázium, 12. évf., tanára: Farkas Andrea)
    Beküldött munkája:
    A képem központjában egy toboz látható, aminek a pikkelyei Fibonacci- spirálba
    rendeződnek. Ezt a tobozt az utcámban találtam a kikövezett úton, az egyik ház kertjében lévő fenyő kilógó ágáról eshetett le, de betettem az éppen lehullott levelek közé, hogy a pályázat „természet” felét is teljesítsem, ha a toboz önmagában nem lenne elég természetes.

 

 



 

A Matematikai Intézet fotópályázatot hirdet a 2019-2020-as tanév első félévében, melyre várjuk minden érdeklődő általános- és középiskolás diák munkáját.

Beküldési határidő: 2019. december 31.
(Részletekért görgess lejjebb.)

A pályázat címe:


Matematika a természetben


Ültess be magad mellé az iskolapadba egy új és szokatlan társat: a
TERMÉSZETET.

Ha úgy érzed, a matek egy száraz és unalmas tantárgy, nem szól másról, csak arról, hogy hogyan tudunk számokat és betűket összeadni, akkor őhozzá fordulj segítségért. Ha figyelmesen követed szavait, rengeteg fantasztikus dolgot fog mutatni neked, amik tele vannak matematikával, de mégis izgalmasak.

Hiszen a természetben káprázatosabbnál káprázatosabb módokon jelenik meg a matematika.

Fotózd le, amit találtál és írd le, hogy felfedezésedben hol bújik meg a természet és hol a matematika, majd küldd el nekünk.

A legszebb és legérdekesebb alkotásokból januárban a Természettudományi Kar nyílt napján fogunk kiállítást tartani, ahol a kiállítókat értékes ajándékokkal is várjuk.

Kattanj rá te is a természet matematikájára!


Részletek:

  • a beküldött kép olyan méretű és minőségű legyen, hogy legalább 15 x 20-as képet tudjunk belőle készíteni a kiállításra,
  • a képhez tartozó leírás:
    • foglald össze benne, hogy mit fotóztál le és abban a témában hol van matematika,
    • tetszőleges szövegszerkesztővel készítheted (Microsoft Word, LibreOffice Writer, stb.)
    • maximum egy A4-es oldal felét töltse be (12-es betűmérettel és egyszeres sorközzel, a betűtípust megválaszthatod 🙂 )
  • a pályázati munkád mellé küldd el a jelentkezési lapot is, melyet ide kattintva tudsz letölteni.
  • a pályázati anyagot (fotó, leírás és jelentkezési lap) küldd el a matint.elte@gmail.com email címre legkésőbb 2019. december 31-ig.