Az ELTE TTK Matematikai Intézete évek óta csatlakozik a Kutatók Éjszakája programsorozathoz, melynek keretein belül izgalmas programokkal várják a látogatókat. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a matematikát kutatók munkájába, ami bár sokszor a négy fala között zajlik, nagyon érdekes lehet, hiszen az emberi elme végtelen határait feszegeti. Ha nem csak a szemeit szeretné látványos kísérletekkel, színes villanásokkal megörvendeztetni, hanem agyát is kicsit megtornáztatná, várjuk szeretettel minden év szeptemberének utolsó péntekén előadásainkon.
Korábbi évek programjai, előadásai:
2019. szeptember 27.
A tavalyi évhez hasonlóan az ELTE-n idén is már délután belevágtunk az éjszakába, és 4 cég egy-egy alkalmazottjának előadását hallgathattuk meg saját munkájáról, életútjáról. Az előadások a cégek neveire kattintva leölthetőek: Clementine (cégbemutató, előadás), MSCI, Citi Group.
Ezután ismét nagyon érdekes matematikai témájú előadások következtek:
- Munkácsy Katalin: Kísértetek és kísérletek függvényekkel (előadás letöltése)
- Csajbók Bence: Egy kártyatrükk és a geometriája (előadás letöltése)
- Gerencsér Balázs: Mikor bukik le a hamiskártyás – szükségszerű szabályosságok a véletlenben (előadás letöltése)
- Lukács András: Mesterséges intelligencia – egy új technológiai forradalom lehetősége
- Magyar Róbert: Az irracionális döntések racionalitása
- Magyar Róbert: Varázslás matematikával
2018. szeptember 28.
A délután folyamán 5 érdekes és tanulságos előadásnak lehetett tanúja a Matematikai Intézet által kínált előadásokra ellátogatott közönség: 5 különböző cég – Morgan Stanley, Citibank, Graphisoft, Ericsson, Emarsys – egy-egy alkalmazottja beszélt arról, hogy milyen területeken tudnak a matematikus hallgatók elhelyezkedni diplomájuk megszerzése után. A letölthető diasorok az alábbi linkekre kattintva érhetőek el: Citibank, Graphisoft, Ericsson.
- Komárik András, Morgan Stanley
- Sipos Róbert, Citibank
- Bognár Bálint, Graphisoft
- Kovács Benedek, Ericsson
- Otti Levente, Emarsys
Az éjszaka közeledtével, az időt a kutatásnak szentelve 3 rendkívül érdekes előadás hangzott el a Matematikai Intézet munkatársainak jóvoltából:
- Héger Tamás: Az amőba variációi egy kombinatorikai problémára (letöltés)
- Jüttner Alpár: Optimalizálási algoritmusok az iparban
- Lukács András: Mesterséges intelligencia – egy új technológiai forradalom lehetősége
- Lukács András
- Jüttner Alpár
És természetesen az izgalmasabbnál izgalmasabb előadások alatt mindvégig várta látogatóit a Mama-a Magyar Matematikai Múzeum:
- Holló-Szabó Ferenc
- Találkozás a művészetekkel a MaMa felügyeletében
- A Matematikai Múzeum a legkisebbek érdeklődését is fel tudja kelteni, akár egy gondoskodó édasanya: a MaMa
- 2017. 09. 29.
Az esemény programja, meghívója ide kattintva letölthető.
Az elhangzott előadások:- Besenyei Ádám, Csomós Petra: Tavirózsák, cápák és gyerekek – avagy a népességnövekedés matematikus szemmel
- Backhausz Ágnes: Véletlen gráfok
- 2016. 09. 30.
Az elhangzott előadások:- Besenyei Ádám, Csomós Petra: Pillangók, százszorszépek és szerelem – avagy egy alkalmazott matematikus mindennapjai
(A bemutatott diasor itt megtekinthető.)
- Besenyei Ádám, Csomós Petra: Pillangók, százszorszépek és szerelem – avagy egy alkalmazott matematikus mindennapjai